Adatkezelési Tájékoztató

Adatkezelési Tájékoztató

None

Adatkezelési Tájékoztató

  1. Adatkezelési tájékoztató célja, hatálya

Jelen tájékoztató célja, hogy rögzítse a ETS Engineering Kft. (székhely: 1118 Budapest, Rétköz utca 5. 3. em. 4., cégjegyzékszám: 01-09-469090, adószám: 12144963-2-43) (a továbbiakban: Adatkezelő) által alkalmazott adatvédelmi és adatkezelési elveket, valamint az Adatkezelő által kialakított adatvédelmi-, és adatkezelési politikát, amelyet az Adatkezelő magára nézve kötelező érvényűnek ismer el.

Jelen adatkezelési tájékoztató célja az is, hogy az Adatkezelő valamennyi adatkezeléssel érintett természetes személy számára biztosítsa azon információkat, melyek alapján számukra megállapítható, hogy adataik kezelésére hogyan kerül sor, továbbá meg tudjanak bizonyosodni arról, hogy alapvető szabadságaikat, személyes adataik kezeléséhez, védelméhez és magánéletük tiszteletben tartáshoz fűződő jogaikat az Adatkezelő az adatkezelés teljes időtartama alatt mindvégig tiszteletben tartja.

Jelen tájékoztató hatálya az Adatkezelő által végzett, itt felsorolt adatkezelési tevékenységekre terjed ki.

  1. Adatkezelőre vonatkozó információk

A jelen tájékoztatóban felsorolt adatkezelési tevékenységet az Adatkezelő végzi, így őt kell tekinteni a személyes adatok kezeléséért felelős személynek. Az Adatkezelő tájékoztatja az érintetteket, hogy adatvédelmi tisztviselő kijelölésére az Adatkezelőnél nem került sor.

Ha az érintettnek adatai kezelésével kapcsolatban bármilyen kérdése, észrevétele merül fel, úgy az alábbi elérhetőségeken tud kapcsolatba lépni az Adatkezelővel.

Cégnév: ETS Engineering Efficient Technical Solutions Korlátolt Felelősségű Társaság

Székhely és levelezési cím: 1118 Budapest, Rétköz utca 5. 3. em. 4.

Telefonszám: +36-1/248-2130

E-mail cím: info@ets-tec.hu

  1. Adatkezelési tájékoztatóban használt fogalmak

Alább olvashatók a jelen Adatkezelési tájékoztatóban használt fogalmak rövid magyarázata:

- Személyes adat: minden olyan információ, amely a közvetlenül vagy közvetve azonosított, illetve – egy vagy több azonosító, tényező vagy tulajdonság alapján – azonosítható természetes személyre vonatkozik.

- Adatkezelés: személyes adatokon végzett bármely művelet függetlenül annak módjától; ennek megfelelően adatkezelésnek minősül többek között a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás, megváltoztatás, betekintés, lekérdezés, felhasználás, közlés, továbbítás, terjesztés, hozzáférhetővé tétel más módon, összehangolás, összekapcsolás, korlátozás, törlés, megsemmisítés.

- Adatkezelő: ETS Engineering Kft., aki a személyes adatok kezelésének célját és eszközeit önállóan meghatározza.

- Adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó, a személyes adatokon történő technikai feladatok elvégzése, függetlenül az alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől.

- Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, aki az adatkezelő megbízásából és nevében a személyes adatokat kezeli.

- Hozzájárulás: az adatkezeléssel érintett személy önkéntes, konkrét, tájékoztatáson alapuló akaratnyilatkozata, mellyel félreérthetetlenül jelzi, hogy beleegyezik személyes adatainak kezelésébe.

- GDPR: az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 számú általános adatvédelmi rendelete, mely tartalmazza a személyes adatok kezelésére, valamint az érintetteket a személyes adataik kezelésével összefüggésben megillető jogok gyakorlására vonatkozó kötelező érvényű előírásokat.

- Adatkezelés korlátozása: a tárolt személyes adat megjelölése a jövőbeli kezelésük korlátozása érdekében.

- Címzett: természetes vagy jogi személy, közhatalmi vagy egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatokat közlik.

- Anonimizálás: azon műveletek, amelyek elvégzését követően többé nem állapítható meg, hogy a személyes adat mely konkrét személyre vonatkozik, azaz az adat elveszíti személyes jellegét és abból egyetlen azonosítható természetes személyre sem vonható le következtetés, az érintett és az adat közötti kapcsolat már nem állítható helyre.

- Álnevesítés: azon műveletek, amelyek elvégzését követően további információk hiányában többé nem állapítható meg, hogy a személyes adat mely konkrét személyre vonatkozik, ha a kiegészítő információkat elkülönítve tárolják és technikailag is biztosított az, hogy a személyes adatot azonosítható természetes személyekkel nem lehet összekapcsolni.

- Felügyeleti hatóság: a személyes adatok kezelése során a természetes személyek jogainak és szabadságainak védelme és a személyes adatok Unión belüli szabad áramlásának megkönnyítése érdekében létrehozott független hatóság; Magyarországon a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.

- Adatvédelmi incidens: az adatbiztonsági előírások sérülése, amelynek eredményeképpen a továbbított, tárolt, vagy más módon kezelt személyes adatok véletlenül vagy jogellenes módon megsemmisülnek, elvesznek, megváltoznak, azokat jogosulatlan személyekkel közlik, vagy az adatokhoz ezen személyek hozzáférnek.

- Cookie: vagy más néven „süti”, ún. anonim látogatásazonosító, melyet a ....... URL címen működő weboldalt felkereső érintettek számítógépén, okos eszközén, illetve böngészőjében elhelyez és visszaolvas. A cookie egy olyan egyedi adatsor, melynek alkalmazásával menthetők a weboldalon alkalmazott beállítások, és nyomon követhető, hogy a látogató hogyan jutott el a weboldalra, és ott milyen műveleteket hajtott végre.

- Weboldal: ets-tec.hu URL címen elérhető online felület, melyet az érintettek megtekintés, illetve az Adatkezelő által meghirdetett állásokra való jelentkezés vagy az Adatkezelővel való közvetlen kapcsolatfelvétel kezdeményezése céljából felkeresnek.

  1. Adatkezelés módja, elvei

A jelen tájékoztatóban meghatározott adatkezelési célok elérése érdekében az Adatkezelő egyrészről olyan személyes adatokat kezel, melyeket az érintettek közvetlenül adnak meg, vagy amelyekhez történő hozzáférést az érintettek teszik lehetővé, engedélyezik. Adatkezelő részére harmadik személyek nem továbbítanak érintetti adatokat.

Adatkezelő kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az általa kezelt személyes adatokhoz ne férhessenek hozzá jogosulatlan harmadik személyek, továbbá azok, akik az Adatkezelőtől származó megfelelő felhatalmazással rendelkeznek az adatkezelésre kizárólag feladataik teljesítéséhez vagy tevékenységük végzéséhez feltétlenül szükséges mértékben és ideig kezelhessék a személyes adatokat.

Az érintetti adatokat a jelen tájékoztató 8. pontjában írtak szerint – erre vonatkozó szerződések kötelező erejű rendelkezései szerint – adatfeldolgozók is kezelik, korlátozott körben. A tájékoztató 9. pontjában az Adatkezelő részletes felvilágosítást ad arról is, hogy a személyes adatokhoz – az adatfeldolgozás esetkörén túl – mely további címzettek férhetnek hozzá, ideértve különösen, de nem kizárólag azt az esetet, amikor hivatalos szervek keresik meg az Adatkezelőt, aki jogszabályi kötelezettségét teljesíti a személyes adatok átadásával.

Adatkezelő a személyes adatokat kizárólag a vonatkozó jogszabályi előírásokkal összhangban, az adatkezelés megkezdése előtt meghatározott, konkrét adatkezelési célok elérése érdekében, azokkal összhangban kezeli.

Az Adatkezelő a tudomására jutó valamennyi személyes adat kezelését jogszerűen és tisztességesen, továbbá oly módon végzi, hogy az adatkezelés annak teljes időtartama alatt az érintettek számára is átlátható legyen. A személyes adatokat kizárólag a jelen tájékoztatóban egyértelműen meghatározott, jogszerű célokból gyűjti és kezeli az Adatkezelő, aki kiemelt figyelmet fordít arra, hogy egyetlen személyes adatot se kezeljen a tájékoztatóban részletezett célokkal össze nem egyeztethető módon.

Az adatkezelés módjának meghatározásakor és a teljes adatkezelési folyamat során az Adatkezelő végrehajtja mindazokat a technikai és szervezési intézkedéseket, amelyek segítségével egyaránt biztosítható az adatvédelmi elvek érvényesülése és az érintetteket megillető jogok védelme. Az Adatkezelőnél bevezetett intézkedések a tudomány és technológia jelenlegi állásának, a megvalósításhoz szükséges költségeknek, valamint a természetes személyek jogaira vonatkozó kockázatoknak számbavételét és értékelését követően kerültek meghatározásra.

Adatkezelő tájékoztatja az érintetteket, hogy minden esetben csak az egyes adatkezelési célok szempontjából megfelelő és releváns, valamint a célok eléréséhez feltétlenül szükséges személyes adatok kezelésére kerül sor. Az Adatkezelő törekszik arra, hogy az általa kezelt adatok mindig pontosak és naprakészek legyenek, és megteszi a tőle telhető intézkedéseket annak érdekében, hogy a pontatlan vagy helytelen adatok mielőbb helyesbítésre vagy törlésre kerüljenek. Adatkezelő kéri az érintetteket, hogy segítsenek e kötelezettségének teljesítésében úgy, hogy jelzik az Adatkezelőnek írásban (e-mail: info@ets-tec.hu), ha adataik időközben megváltoztak vagy más okból pontosításra szorulnak.

A személyes adatok kezelése addig tart, amíg az a konkrét adatkezelési cél eléréséhez feltétlenül szükséges. Az adatok kezelése során az Adatkezelő megteszi mindazokat a technikai és szervezési intézkedéseket, melyek szükségesek ahhoz, hogy garantálni tudja a személyes adatok biztonságát, ideértve különösen, de nem kizárólag az adatok jogellenes kezelése, véletlen elvesztése, megsemmisítése vagy károsodása elleni védelmet is.

Minden olyan esetben, ha az Adatkezelő az adatokat a jelen tájékoztatóban meghatározott, eredetitől eltérő célra akarja felhasználni, úgy erről előzetesen, írásban tájékoztatja az érintetteket – az adatok kezelésének új célja és az adatkezelésre vonatkozó kiegészítő információk egyidejű megjelölésével –, továbbá gondoskodik arról, hogy ebben az esetben is rendelkezzen olyan jogalappal, mely az adatkezelést számára lehetővé teszi.

Kiemelt fontosságú az Adatkezelő számára, hogy olyan technikai és szervezési intézkedéseket építsen be az adatkezelési folyamatokba, amelyek segítségével biztosítható, hogy kizárólag a konkrét adatkezelési cél eléréséhez szükséges mértékben és ideig történjen a személyes adatok kezelése, valamint ennek megfelelő legyen az adatokhoz való hozzáférés lehetősége is. Fenti kötelezettségének teljesítése érdekében az Adatkezelő olyan szabályozókat épített be az adatkezelési folyamatokba, amelyek alkalmasak arra, hogy az adatkezelési műveletek mindvégig a fenti keretek között maradjanak.

Az Adatkezelő külön figyelmet fordít arra, hogy azokat az adatokat, melyek vonatkozásában az adatkezelés célja megvalósult, az adatkezelés időtartama lejárt, vagy az érintett ilyen kérelmet terjesztett elő, haladéktalanul törölje, vagy ha a törlés valamilyen okból nem lehetséges úgy annak érdekében, hogy az adatok és az érintettek közötti kapcsolat többé ne legyen helyreállítható, az adatokat anonimizálja.

  1. Álláskeresők adatainak kezelése[sz1]

Ha az érintett az Adatkezelő által meghirdetett állások valamelyikére jelentkezik, úgy a jelentkezés során általa megadott személyes adatokat az Adatkezelő kezelni fogja. A kezelt adatok köre eltérő lehet attól függően, hogy az érintett milyen adatokat tüntet fel önéletrajzában, de a legtöbb esetben az alábbi információkra terjed ki: név, e-mail cím, telefonszám, lakcím, végzettségre vonatkozó információk, szakmai tapasztalatot érintő adatok, fizetési igény, nyelvismeret, informatikai ismeretek, fényképes önéletrajz esetén a fotón szereplő képmás.

Az érintett adatai kezelésének célja az, hogy az Adatkezelő a beérkező jelentkezést elbírálja, ezzel összefüggésben az érintettel a kapcsolatot felvegye, alkalmasságáról interjú keretében is meg tudjon győződni, valamint a jelentkezés elbírálásának eredményéről tájékoztassa az érintettet.

A személyes adatok kezelésének jogalapja az Adatkezelő jogos érdeke, mely jogalap alkalmazásához lefolytatásra került az érdekmérlegelés. Ennek eredményeként megállapításra került, hogy az adatkezeléshez fűződő adatkezelői érdek erősebb és hangsúlyosabb, mint az érintettek ahhoz fűződő érdeke, hogy adataikat kezelésére ne kerüljön sor. Az Adatkezelő jogos érdekének fennállását igazolja, hogy az érintettel való kapcsolatfelvételhez szükséges, valamint önéletrajzában szereplő, így különösen a pályázó képzettségére és szakmai tapasztalatára vonatkozó adatok kezelése nélkül az Adatkezelő nem tudna meggyőződni arról, hogy az adott jelentkező képes, illetve alkalmas lehet-e a megpályázott pozíció betöltésére. Ha az érintett meg kívánja ismerni az érdekmérlegelést bemutató részletes érdekmérlegelési tesztet, úgy az Adatkezelő az érintett erre vonatkozó kérelmét az info@ets-tec.hu e-mail címen fogadja.

Adatkezelő felhívja az érintetek figyelmét arra, hogy abban az esetben, ha adataik kezelésére a jelen tájékoztatóban részletezett más célból is sor kerül, úgy a tiltakozás elfogadása és teljesítése csak a jelen pontban írt célból végzett adatkezelésre fog kiterjedni.

Az adatok kezelésének időtartama annak az állásnak a betöltéséig tart, melyre az érintett jelentkezett – kivéve azt a pályázót, akivel az Adatkezelő munkaviszonyt létesít. A nyertes pályázó kiválasztását követően az Adatkezelő írásban tájékoztatja a többi jelentkezőt arról, hogy nem az ő pályázatukat választotta ki, illetve arról is, hogy adataik kezelésére – nevüket és e-mail címüket kivéve – a fenti célból a továbbiakban nem kerül sor, majd intézkedik a róluk kezelt adatok törlése érdekében. Annak érdekében, hogy az Adatkezelő képes legyen igazolni azt, hogy a fenti tájékoztatást elküldte az érintetteknek, ezt az értesítő üzenetet, és ezzel összefüggésben az érintettek nevét és e-mail címét – melyre a tájékoztatást továbbításra került – az Adatkezelő további 6 hónapig megőrzi, majd ezen határidő lejártát követően törli.

Mivel az adatok kezelésére az Adatkezelő jogos érdeke alapján történik, így az érintett – saját helyzetével kapcsolatos okokból – bármikor tiltakozhat az adatkezelés ellen azzal, hogy a tiltakozási kérelem benyújtása nem jelenti az adatkezelés azonnali befejezését és az adatok törlését. A tiltakozási joggal, illetve annak gyakorlásával kapcsolatos részletes információkat a jelen tájékoztató 10. fejezetének F. pontjában találhatók.

  1. Ajánlatkérés, illetve kapcsolatfelvétel céljából megadott személyes adatok kezelése[sz2]

Abban az esetben, ha az érintett a Weboldalon keresztül, az ott elérhető űrlap kitöltésével és beküldésével az Adatkezelőtől ajánlatot kér, vagy az Adatkezelő által a Weboldalon közzétett telefonszámok és/vagy e-mail címek egyikén felveszi a kapcsolatot az Adatkezelővel, úgy az Adatkezelő kezeli mindazokat a személyes adatokat, melyeket az érintett az űrlap kitöltése során megad, illetve az e-mailben vagy a telefonbeszélgetés során az Adatkezelővel közöl.

Az adatkezelés az Adatkezelővel a Weboldalon keresztül kapcsolatba lépő személyek nevére, telefonszámára, e-mail címére, az érintett által preferált kommunikációs nyelvre, valamint annak a cégnek a megnevezésére terjed ki, amelynek a nevében az érintett eljár. Ha az érintett az Adatkezelőnek címzett üzenetében további személyes adatokat is feltüntet, úgy az adatkezelés ezekre is kiterjed.

Az adatok kezelésének célja eltérő attól függően, hogy az érintett milyen célból veszi fel a kapcsolatot az Adatkezelővel. Ha az érintett ajánlatkéréssel fordul az Adatkezelőhöz, úgy megadott adatait az Adatkezelő azért kezeli, hogy kapcsolatba tudjon lépni az érintettel az a szolgáltatásnyújtásra vonatkozó ajánlat elkészítése érdekében, továbbá az elkészült ajánlatot részére el tudja juttatni.

Amennyiben az érintett beszállítóként vagy alvállalkozóként lép kapcsolatba az Adatkezelővel, úgy az adatkezelésre abból a célból kerül sor, hogy az Adatkezelő fel tudja venni a kapcsolatot a hozzá forduló beszállítóval, illetve alvállalkozóval, továbbá részükre érdemi választ tudjon adni a megkeresést illetően.

Az érintettek a Weboldalon közzétett e-mail címre küldött elektronikus üzenettel vagy telefonon keresztül is fel tudják venni a kapcsolatot az Adatkezelővel. Az Adatkezelő ilyen kapcsolatfelvétel esetben kezeli az érintettek nevét, e-mail címét vagy telefonszámát, annak a cégnek a megnevezését, amelynek a nevében az érintett eljár, valamint azokat a személyes adatokat, amiket az érintett a kapcsolatfelvétel során maga közöl az Adatkezelővel.

Az adatok kezelésének célja ez utóbbi esetben is az, hogy az Adatkezelő az érintett részére a szükséges felvilágosítást meg tudja adni, valamint az érintett megkeresésére érdemben válaszolni tudjon.

Az adatok kezelésének jogalapja valamennyi említett esetben az Adatkezelő jogos érdeke, mely jogalap alkalmazásához lefolytatásra került az érdekmérlegelés. Ennek során az Adatkezelő mérlegelte a saját oldalán fennálló, az adatok kezelését megalapozó jogos érdekeket, valamint az érintettek ahhoz fűződő érdekét, hogy adataik kezelésére ne kerüljön sor. Az érdekmérlegelési teszt alapján a megállapításra került, hogy az Adatkezelővel ajánlatkérés, érdeklődés vagy egy konkrét ügy vonatkozásában kapcsolatba lépő személyek adatainak kezeléséhez fűződő jogos érdek az Adatkezelő oldalán ténylegesen fennáll, és elsőbbséget élvez az érintettek oldalán fennálló azon jogos érdekkel szemben, hogy az Adatkezelő által folytatott adatkezelés hatálya ne terjedjen ki rájuk. Ha az érintett meg kívánja ismerni az érdekmérlegelést bemutató részletes érdekmérlegelési tesztet, úgy az Adatkezelő az érintett erre vonatkozó kérelmét az info@ets-tec.hu e-mail címen fogadja.

Mivel az ajánlatkérés, illetve a kapcsolatfelvétel során megadott adatokat az Adatkezelő saját jogos érdeke alapján kezeli, így ezen adatkezeléssel szemben az érintett saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozhat azzal, hogy a tiltakozási kérelem benyújtása nem jelenti az adatkezelés azonnali befejezését és az adatok törlését. Az érintettet megillető tiltakozási jogról részletes tájékoztatás található a 10. fejezet F. pontjában.

Adatkezelő felhívja az érintetek figyelmét arra, hogy abban az esetben, ha adataik kezelésére a jelen tájékoztatóban részletezett más célból is sor kerül, úgy a tiltakozás elfogadása és teljesítése csak a jelen pontban írt célból végzett adatkezelésre fog kiterjedni.

A jelen pontban írt személyes adatok kezelése az érintettek adatkezeléssel szembeni tiltakozásáig tart, azonban tiltakozás hiányában is legfeljebb addig, amíg az érintettek adatainak kezelése feltétlenül szükséges részükre a felvilágosítás megadásához, az általuk feltett kérdések megválaszolásához, valamint a szolgáltatás nyújtására vonatkozó ajánlat nekik való eljuttatásához, illetve amíg az Adatkezelő és az érintett között – az érintett által kezdeményezett – kapcsolat ténylegesen fennáll.

  1. Személyes adatok kezelése cookie-k segítségével[sz3]

Adatkezelő a Weboldalon anonim látogatásazonosítókat, vagy más néven sütiket („cookie”-kat) használ, melyek fő célja, hogy a böngészés folyamatát egyszerűsítsék; a cookie-k emellett rendszer-adminisztrációs célokat is szolgálnak. A cookie egy olyan egyedi adatsor, melynek alkalmazásával menthetők a weboldalon alkalmazott beállítások és megállapítható, hogy az érintett miként kereste fel a weboldalt, ott milyen műveleteket hajtott végre, és amelynek alapvető funkciója a böngészés megkönnyítése az érintett számára.

Adatkezelő a Weboldalon az alábbi típusú cookie-kat használja:

- Weboldal működéséhez elengedhetetlenül szükséges cookie: ezek a cookie-k segítenek használhatóvá tenni a Weboldalt azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció, az online formanyomtatványok kitöltése és beküldése a Weboldalon keresztül. A Weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.

- Weboldal beállításához szükséges cookie: használatával megjegyezhetők olyan információk, amelyek segítségével megváltoztatható a Weboldal működése, kinézete, ilyen például az érintett által előnyben részesített nyelv vagy a régió, amelyben az érintett tartózkodik.

- Statisztikai célokat szolgáló cookie: segítséget nyújtanak abban, hogy az Adatkezelő megértse, hányan és milyen módon keresik fel a Weboldalt, továbbá ezek a személyek hogyan használják azt. Ezeket az adatokat az Adatkezelő azért gyűjti, hogy statisztikákat készítsen és azok alapján fejlessze honlapját. Az ilyen típusú cookie-k által gyűjtött adatok anonimizáltak, vagyis azok alapján a felhasználókat nem lehet beazonosítani.

- Marketing célú cookie: ezek a cookie-k a látogatók Weboldalon folytatott tevékenységének nyomon követésére szolgálnak. Segítenek az Adatkezelőnek abban, hogy az érintettek számára releváns hirdetéseket tudjon megjeleníteni a Weboldal felkeresésekor, valamint aktivitásra buzdítsa őket a Weboldal használata során. Mivel a marketing célú cookie-k által gyűjtött adatokat nemcsak az Adatkezelő használja, hanem azok átadásra kerülnek az Adatkezelő média-, illetve hirdető-, és elemző partnereinek, így az ilyen partnerek által alkalmazott cookie-k elhelyezése is szükséges az érintett böngészőjében és eszközén, vagyis az érintett hozzájárulása az ilyen cookie-k elhelyezésére és az ezzel összefüggő adatkezelésre is kiterjed.

Adatkezelő tájékoztatja az érintetteket, hogy a Weboldalon használt cookie-kat lejárat szempontjából az alábbiak szerint lehet megkülönböztetni:

- átmeneti (session) cookie: a session cookie-k az érintett látogatása után automatikusan törlődnek. Ezek a cookie-k arra szolgálnak, hogy a Weboldal hatékonyan és biztonságosan tudjon működni, továbbá vannak közöttük olyanok is, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a Weboldal egyes funkciói vagy az oldalon futó alkalmazások megfelelően működjenek;

- állandó (persistent) cookie: állandó cookie-kat is használ az Adatkezelő a felhasználói élmény javítása érdekében (pl. optimalizált navigáció nyújtása, Weboldal biztonságos felületeihez való hozzáférés biztosítása, Weboldalon folytatott aktivitás elemzése). Ezek a cookie-k hosszabb ideig kerülnek tárolásra az érintett böngészőjének cookie file-jában. Az ilyen típusú cookie élettartama attól függ, hogy az érintett saját internetes böngészőjében milyen beállításokat használ.

Az Adatkezelő által használt cookie-kra vonatkozó részletes információkat az táblázat szemlélteti:

*Az Adatkezelő által használt cookie-kra vonatkozó részletes információk
Cookie neve Cookie célja Szolgáltató Mennyi ideig tárolódik a cookie a böngészőben?
Matomo analytics Statisztikai Matomo 365 nap
Wagtail tag manager Kötelező *ez tárolja a
kiválasztott cookie kezelési információkat
Saját server 365 nap
Google site tag Kötelező Google 365 nap
Google Ads konverziókövetés Marketing * ha ezt nem szabad
akkor nem teszem bele
Google 365 nap

A Weboldal felkeresése során az érintett által használt eszközre, illetve az érintett böngészőjében települő, az oldal megfelelő működését biztosító, feltétlenül szükséges cookie-k által gyűjtött adatok kezelésének jogalapja az Adatkezelő saját jogos érdeke. E jogalap alkalmazásához lefolytatásra került az érdekmérlegelés, melynek során az Adatkezelő összevetette egymással a saját oldalán fennálló jogos érdekeket, valamint a Weboldalt felkereső érintettek ahhoz fűződő érdekét, hogy adataik kezelésére ne kerüljön sor. Az érdekmérlegelés eredményeként megállapításra került, hogy a cookie-k által gyűjtött adatok kezeléséhez fűződő adatkezelői jogos érdek ténylegesen fennáll, és elsőbbséget élvez az érintettek oldalán fennálló azon jogos érdekkel szemben, hogy az adatkezelés hatálya ne terjedjen ki az érintettekre. Ha az érintett meg kívánja ismerni az érdekmérlegelést bemutató részletes érdekmérlegelési tesztet, úgy az Adatkezelő az érintett erre vonatkozó kérelmét az info@ets-tec.hu e-mail címen fogadja.

Mivel a Weboldal megfelelő működését biztosító cookie-k által gyűjtött érintetti adatokat az Adatkezelő saját jogos érdeke alapján kezeli, így ezen adatkezeléssel szemben az érintett saját helyzetével kapcsolatos okokból tiltakozhat azzal, hogy ilyen kérelem benyújtása nem jelenti az adatkezelés azonnali befejezését és az adatok törlését. Az érintettet megillető tiltakozási jogról részletes tájékoztatás a 10. fejezet F. pontjában található.

Ha az érintett a Weboldal kezdőlapján felugró ún. cookie panelen elhelyezett gombok segítségével hozzájárul a Weboldal működéséhez nem elengedhetetlenül szükséges cookie-k használatához, úgy a testreszabott kiszolgálás érdekében az Adatkezelő az érintett eszközén, illetve böngészőjében ilyen cookie-kat helyez el és olvas vissza. A cookie-k által gyűjtött adatok kezelésének jogalapja ebben az esetben az érintett hozzájárulása. Az érintettek fenti hozzájárulásukat bármikor visszavonhatják – a cookie panel megfelelő gombjaira kattintva –, de az Adatkezelő tájékoztatja őket, hogy ez nem érinti azon adatkezelés jogszerűségét, melyet a Társaság a visszavonást megelőzően végzett az érintett hozzájárulásának birtokában.

Az Adatkezelő által használt cookie-kra vonatkozó részletes információkhoz (cookie megnevezése, cookie használatának célja, cookie-t elhelyező szolgáltató neve, cookie lejárata és típusa) az érintettek a Weboldalon elérhető cookie panel felületén bármikor hozzáférhetnek és azokat elolvashatják[sz1] .

Amikor az érintettek a Weboldalt felkeresik, Adatkezelő kifejezetten felhívja figyelmüket arra, hogy holnapján cookie-kat használ. Adatkezelő felhívja a figyelmet továbbá arra is, hogy az érintettek eszközére és böngészőjére a cookie-k kizárólag abban az esetben kerülnek elhelyezésre – ide nem értve a Weboldal működéséhez elengedhetetlenül szükséges cookie-kat –, ha ezek alkalmazásához, illetve a cookie-k által gyűjtött és tárolt adatok kezeléséhez az érintett kifejezetten hozzájárul a Weboldalon felugró cookie panel megfelelő beállításainak segítségével.

Adatkezelő felhívja a figyelmet arra, hogy a Weboldal működéséhez nem elengedhetetlenül szükséges cookie-kat az érintettek bármikor törölhetik saját számítógépükről, illetve a Weboldal megtekintéséhez használt okos eszközeikről, továbbá az ilyen cookie-k alkalmazását le is le tudják tiltani böngészőjükben, viszont ilyenkor előfordulhat, hogy ezt követően a Weboldal egyes funkcióit nem, vagy korlátozottan tudják majd használni. A cookie-k kezelésére általában a böngészők Eszközök/Beállítások menüjében az Adatvédelem menüben, cookie, süti vagy nyomkövetés megnevezéssel van lehetőség.

Az alábbi linkekre kattintva – az érintett által használt böngésző típusától függően – az érintettek további segítséget kaphatnak a fenti beállítások elvégzéséhez:

- Google Chrome (link: https://support.google.com/accounts/answer/61416?hl=hu&co=GENIE.Platform%3DDesktop&oco=1)

- Mozilla Firefox (link: https://support.mozilla.org/hu/kb/sutik-informacio-amelyet-weboldalak-tarolnak-szami)

- Microsoft Internet Explorer (link: https://support.microsoft.com/hu-hu/windows/cookie-k-t%C3%B6rl%C3%A9se-%C3%A9s-kezel%C3%A9se-168dab11-0753-043d-7c16-ede5947fc64d)

- Microsoft Edge (link: https://support.microsoft.com/hu-hu/microsoft-edge/cookie-k-t%C3%B6rl%C3%A9se-a-microsoft-edge-ben-63947406-40ac-c3b8-57b9-2a946a29ae09)

- Safari (Apple Mac számítógépen) (link: https://support.apple.com/hu-hu/guide/safari/sfri11471/mac)

- Safari (egyéb Apple okos eszközön) (link: https://support.apple.com/hu-hu/105082)

  1. Adatfeldolgozók igénybevétele

Adatkezelő tájékoztatja az érintetteket, hogy vannak olyan adatkezelési műveletek, melyekhez – külön írásba foglalt szerződés alapján – az alábbi adatfeldolgozók közreműködését, segítségét veszi igénybe. Ezzel összefüggésben az Adatkezelő biztosítja, hogy az adatfeldolgozók a hatályos adatvédelmi szabályok érvényesüléséhez és az érintettek jogainak védelmét biztosító intézkedések megtételéhez szükséges garanciákat nyújtsanak.

Adatkezelő felhívja az érintettek figyelmét, hogy az adatfeldolgozók semmilyen érdemi döntést nem hozhatnak az adatok kezelését illetően, mivel azokat kizárólag az Adatkezelő utasításai és rendelkezései szerint kezelhetik.

A. Ildaco Kft. (cím: 9012 Győr, Malom út 20/b 1. ajtó., e-mail: ildacokft@gmail.com)

- személyes adatok: érintettek által a Weboldalon keresztül megadott személyes adatok

- tevékenység: Adatkezelő részére, a Weboldalhoz kapcsolódó IT szolgáltatások nyújtása

- személyes adatok: Weboldalt felkereső érintettek által a cookie panel segítségével megadott, adatkezelésre vonatkozó beállítások

- tevékenység: a Weboldalon működő cookie panel működésének biztosításához kapcsolódó üzemeltetési szolgáltatás nyújtása

B. Microsoft Ireland Operations Limited (cím: One Microsoft Place, South County Business Park, Leopardstown, Dublin 18, D18 P521, Írország, üzenetküldésre szolgáló online űrlap: https://www.microsoft.com/hu-hu/concern/privacy)

- személyes adatok: a Weboldalon keresztül az érintettek által megadott[sz2] valamennyi személyes adat

- tevékenység: Adatkezelő Weboldalához kapcsolódó tárhelyszolgáltatás nyújtása

  1. Hozzáférés a személyes adatokhoz, adattovábbítás

A 8. fejezetben felsorolt adatfeldolgozókon kívül az érintettek személyes adataihoz az alábbi címzettek jogosultak hozzáférni és azt kezelni.

Az Adatkezelő tájékoztatja az érintetteket, hogy saját szervezetén belül az álláskeresők által megadott személyes adatokat a HR munkatárs, az ügyvezetők, valamint azok az alkalmazottak kezelik, akiknek a feladatát képezi az Adatkezelő által meghirdetett munkakörökben dolgozó jövőbeni munkavállalók közvetlen irányítása.

Az Adatkezelőhöz ajánlatkéréssel forduló érintettek személyes adatait az Adatkezelő azon munkavállalói[sz3] kezelik, akiknek a munkaköri feladatát képezi az Adatkezelőhöz beérkező ajánlatkérések iktatása, illetve kezelése. Azoknak az adatait, akik az Adatkezelővel kapcsolatfelvételt kezdeményeznek, az Adatkezelő azon alkalmazottai kezelik, akiket az Adatkezelő – a megkeresés jellegétől, tartalmától függően – az ilyen jellegű megkeresések fogadására, kezelésére kijelöl.

Az Adatkezelő által a cookie-k segítségével kezelt érintetti személyes adatokhoz az Adatkezelő részéről annak ügyvezetői, valamint a ........ felelős munkatársai[sz4] rendelkeznek hozzáféréssel.

Abban az esetben, ha az Adatkezelőhöz hivatalos megkeresés érkezik – az adatátadás okának megjelölésével – a jogszabály által erre feljogosított hatóság vagy bíróság részéről az érintettekről kezelt adatok vagy azok egy része átadására vonatkozóan, úgy ezen kötelezettségének teljesítése érdekében a hatóság, illetve bíróság által kért személyes adatokat az Adatkezelő köteles és jogosult e szervek részére továbbítani.

Adatkezelő tájékoztatja az érintetteket, hogy a róluk kezelt adatokat a jelen tájékoztatóban írtakon túlmenően sem az Unión belül, sem harmadik országba nem továbbítja [sz5] sem más adatkezelők, sem nemzetközi szervezetek vagy egyéb címzettek részére.

  1. Érintettek jogai, a joggyakorlás menete

Az Adatkezelő valamennyi érintett számára biztosítja, hogy a jelen tájékoztatóban felsorolt valamely célból róluk kezelt személyes adatokhoz fűződő jogokat teljeskörűen, bármiféle indokolatlan korlátozás vagy akadályozás nélkül gyakorolhassák.

Az Adatkezelő gondoskodik továbbá arról is, hogy az adattulajdonosok számára biztosított legyen az adatokhoz való hozzáférés jogának, a törlés, helyesbítés és az adatkezelés korlátozásához fűződő jog, jogos érdeken alapuló adatkezelés esetén a tiltakozáshoz való jog, a hozzájárulás visszavonására vonatkozó jog és az adathordozhatóság joga gyakorlásának, valamint az adatkezeléssel szembeni jogorvoslat benyújtásának lehetősége az alábbiak szerint.

A. Az adatokhoz való hozzáférés joga

Arról, hogy az Adatkezelő milyen adatokat kezel az érintettekről, és ezen adatkezelést miként végzi, az érintettek bármikor kérhetnek felvilágosítást.

Ha az érintettek ilyen írásbeli kérelmet terjesztenek elő, az Adatkezelő rendelkezésükre bocsátja a róluk kezelt adatok másolatát, tájékoztatja őket az adatkezelés céljáról, és azokról a címzettekről, akikkel az adatokat közli, az adatkezelés tervezett időtartamáról, valamint az érintettet megillető jogokról, és a joggyakorlás szabályairól.

Adatkezelő tájékoztatja az érintetteket, hogy adatmásolat kiadására vonatkozó kérelmüket csak az adatokat tartalmazó dokumentum első példánya vonatkozásában tudja díjmentesen teljesíteni. Ha az érintett a róla kezelt adatokról korábbi, azonos tárgyú kérelmének teljesítését követően további másolatokat igényel, és/vagy rövid időn belül újra azonos tartalommal terjeszti elő kérelmét, úgy az Adatkezelő jogosult a kérelem teljesítéséért külön díjat felszámítani; a díj összegéről az érintettek a kérelemre adott adatkezelői válaszlevélben kapnak tájékoztatást.

Adatkezelő felhívja az érintettek figyelmét arra, hogy az adatokról készült másolat kiadása iránti kérelmet csak abban az esetben és olyan mértékig tudja teljesíteni, amennyiben az nem sérti más természetes személyek jogait és szabadságát.

B. Az adatok helyesbítéséhez való jog

Ha az érintett tudomására jut, hogy adatait az Adatkezelő pontatlanul kezeli, úgy bármikor írásban kérheti azok helyesbítését, vagy az általa hiányosnak ítélt adatok kiegészítését a megfelelő, illetve hiányzó adatai egyidejű elküldésével, az info@ets-tec.hu e-mail címre.

C. Az adatok törléséhez való jog

Az érintett kérheti, hogy az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a róla kezelt személyes adatokat, ha

- az adatkezelés célja megszűnt, vagy

- az érintett visszavonta hozzájárulását, és nem állapítható meg más jogalap az adatok további kezelésére, vagy

- jogos érdeken alapuló adatkezelés esetében az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen, és nincs olyan elsőbbséget élvező ok, ami az adatok további kezelését indokolná, vagy

- jogellenes adatkezelés történt, vagy

- jogszabály írja elő az Adatkezelő számára az adatok törlését.

Adatkezelő felhívja az érintettek figyelmét arra, hogy megilleti őket az ún. elfeledtetéshez való jog is, mely szélesebb körben biztosítja az adatok hozzáférhetetlenné tételét. Ha az érintett ezen jogát is gyakorolni szeretné, úgy az Adatkezelő minden lehetséges informatikai megoldást felhasznál azért, hogy az adatok semmilyen formában ne álljanak a jövőben az Adatkezelő rendelkezésére. Az Adatkezelő ilyenkor gondoskodik az adatokat tartalmazó elektronikus fájlok törléséről a biztonsági mentésekből, valamint elvégzi az adatok anonimizálásához szükséges műveleteket, ha az adatok törlésére nincs mód. Az érintett kérelme alapján az Adatkezelő saját adatfeldolgozóit is kötelezi arra, hogy a kezelésükben lévő, érintettre vonatkozó adatokat szintén töröljék vagy semmisítsék meg, továbbá az Adatkezelő az ilyen érintetti kérelem benyújtásáról további intézkedések megtétele érdekében tájékoztatja a vele együttműködésben álló adatkezelőket is.

Adatkezelő kéri az érintetteket, hogy vegyék figyelembe azt, hogy adattörlési kérelmüket nem tudja teljesíteni, ha az adatok további kezelése jogi érdek érvényesítése és védelme, a véleménynyilvánítás és a tájékoztatáshoz való jog gyakorlása, jogszabályi kötelezettség teljesítése vagy jogszabály által előírt kötelező feladat végrehajtása, statisztikai, kutatási cél teljesítése miatt, illetve népegészségügyi közérdekből szükséges.

Adatkezelő felhívja az érintettek figyelmét arra is, hogy abban az esetben, ha az érintett törlési kérelmének az Adatkezelő eleget tett, úgy ezt követően az érintettről kezelt adatok helyreállítására már nincs mód.

D. Adatkezelés korlátozásának joga

Az érintettek az adatkezelés korlátozását kérhetik az alábbi esetekben és időtartamra:

- ha az érintett tudomására jut, hogy adatait az Adatkezelő pontatlanul kezeli; ebben az esetben a korlátozás a személyes adatok pontosságának ellenőrzéséig kérhető;

- ha az érintett megítélése szerint jogellenes adatkezelés történt, és ezért az érintett kifejezetten kéri, hogy adatait az Adatkezelő ne törölje;

- ha az Adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra az általa meghatározott célból, de az érintett az adatokat jogi igények előterjesztése, érvényesítése vagy védelme érdekében igényli;

- ha az érintett tiltakozott a jogos érdeken alapuló adatkezelés ellen, de kérelmét az Adatkezelő elutasította; ilyen esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az Adatkezelő vagy harmadik fél jogos érdekei elsőbbséget élveznek-e az érintett oldalán fennálló jogos érdekekkel szemben.

Ha az érintett kérelme megalapozott, úgy az adatkezelés korlátozásáról az Adatkezelő tájékoztatja mindazon címzetteket, akikkel az adatokat korábban közölte. Adatkezelő felhívja az érintettek figyelmét arra, hogy ilyen kérelem benyújtása esetén a korlátozással érintett adatokat ugyan nem kezeli, de továbbra is tárolja.

Abban az esetben azonban, ha az adatok további kezeléséhez az érintett hozzájárult, vagy az adatkezelés jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez szükséges, vagy ha azt más természetes, illetve jogi személy jogainak védelme, vagy uniós, illetve tagállami fontos közérdek indokolja, úgy az érintetti adatokat – a korlátozás ellenére – továbbra is kezelni fogja az Adatkezelő.

Ha az adatkezelés korlátozásának érintett által megjelölt indoka már nem áll fenn, úgy a korlátozás feloldásáról és annak időpontjáról az Adatkezelő legkésőbb a feloldást megelőző 15 nappal írásban tájékoztatja az érintetteket.

E. Adatkezelésre vonatkozó hozzájárulás visszavonásának joga

Ha az adatkezelés az érintett hozzájárulásán alapul, bármikor dönthet úgy, hogy azt visszavonja. Adatkezelő felhívja az érintettek figyelmét arra, hogy a hozzájárulás visszavonása csak írásban érvényes, azt az info@ets-tec.hu e-mail címre kell elküldeni.

A fent írtaktól eltérően a cookie-k segítségével végzett adatkezelésre vonatkozó hozzájárulását az érintett a Weboldalon megjelenő cookie panel megfelelő gombjaira kattintva egyszerűen vissza tudja vonni, ehhez külön írásbeli nyilatkozat megtétele nem szükséges.

Adatkezelő tájékoztatja az érintetteket, hogy amennyiben hozzájárulásukat visszavonják, úgy ez nem befolyásolja az Adatkezelő azon adatkezelési tevékenységeinek jogszerűségét, melyet a visszavonásról szóló nyilatkozat kézhezvételét megelőzően végzett, az érintettek hozzájárulása alapján.

A hozzájárulás visszavonását követően az érintettek adatai törlésre kerülnek, kivéve, ha az adatokat az Adatkezelő más jogalap (pl. szerződés, jogos érdek, jogszabály előírása) mellett is kezeli, illetve, ha a hozzájárulás visszavonásával érintett adatokat szintén az érintett hozzájárulására alapítva, de más célból is kezeli.

F. Tiltakozás az adatkezelés ellen

Abban az esetben, ha az érintett adatait az Adatkezelő saját vagy harmadik fél jogos érdeke alapján kezeli, úgy az érintett saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozhat az adatkezelés ellen. Adatkezelő felhívja az érintettek figyelmét arra, hogy ebben az esetben az adatokat az Adatkezelő nem kezeli tovább, feltéve, hogy más jogalap nem áll fenn, ami az adatok kezelését számára lehetővé teszi, vagy az adatkezelést nem indokolják olyan kényszerítő erejű jogos okok, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

G. Érintetti kérelmek elbírálása

Az érintettet az adatkezeléssel összefüggésben megillető, a fenti A. – F. pontokban felsorolt jogok gyakorlása céljából benyújtott kérelem elbírálását az Adatkezelő – azok tartalmától függetlenül – a beérkezést követően azonnal megkezdi, és indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb a kézhezvételtől számított 1 hónapon belül indokolt, írásbeli választ ad kérelem elbírálásának eredményéről.

Az érintett kérelmének összetettségére vagy az Adatkezelőhöz beérkező, más érintettek kérelmeinek számára hivatkozással a fenti válaszadási határidőt az Adatkezelő jogosult legfeljebb további 2 hónappal meghosszabbítani.

Ha a kérelem megválaszolására előírt határidő meghosszabbításra kerülne, úgy erről legkésőbb – a késedelem okának megjelölésével – a kérelem kézhezvételétől számított 1 hónapon belül írásban ad tájékoztatást az Adatkezelő. Határidő-hosszabbításra nem kerülhet sor akkor, ha az érintett kérelme adatvédelmi intézkedés megtételét az Adatkezelő megítélése szerint nem igényli. Ilyen esetben a kérelem indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb annak beérkezésétől számított 1 hónapon belül megválaszolásra kerül, és egyben az Adatkezelő tájékoztatja az érintettet arról, hogy ügyében miért nem került sor további intézkedések megtételére, illetve arról, hogy az Adatkezelő döntésével szembeni az érintettnek milyen jogorvoslati lehetőségek állnak rendelkezésére.

A kérelem megválaszolása, illetve teljesítése érdekében tett intézkedésekért az Adatkezelő nem számít fel díjat, kivéve akkor, ha kérelem egyértelműen megalapozatlan vagy azt a korábbi kérelem elbírálását követően ismételten, azonos tartalommal terjeszti elő az érintett; ilyenkor a kérelem teljesítésével kapcsolatban felmerülő adminisztratív költségekkel arányban álló, ésszerű mértékű díjat jogosult felszámítani az Adatkezelő az érintettel szemben, melynek pontos mértékéről az Adatkezelő a kérelemre adott válaszban nyújt tájékoztatást.

Adatkezelő felhívja az érintettek figyelmét arra, hogy a személyes adatok kezeléséhez fűződő jogok gyakorlására vonatkozó kérelmeket – az adatokhoz való jogosulatlan hozzáférések elkerülése érdekében – csak akkor tudja teljesíteni, ha az érintettek személyazonosságát egyértelműen meg tudja állapítani. Az Adatkezelő ezért kéri az érintetteket, hogy kérelmükben mindig tüntessék fel legalább nevüket és e-mail címüket, melyek alapján – az Adatkezelő rendelkezésére álló adatokkal történő összevetés útján – ellenőrizhető, hogy a kérelmet valóban az érintett nyújtotta be.

H. Jogorvoslati lehetőségek

Adakezelő törekszik arra, hogy az adatok kezelése minden tekintetben megfeleljen a jogszerűség, tisztesség és az adatbiztonság követelményének is, ezért, ha az érintettek bármilyen okból nem lennének megelégedve adataik kezelésével, úgy az Adatkezelő kéri az érintetteket, hogy forduljanak bizalommal közvetlenül az Adatkezelőhöz a jelen tájékoztató 2. fejezetében felsorolt elérhetőségek egyikén.

Ha az érintett álláspontja szerint az adatainak kezelése nem volt jogszerű, úgy panaszával a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (székhely: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11., levelezési cím: 1363 Budapest, Pf. 9., e-mail cím: ugyfelszolgalat@naih.hu) is fordulhat. A panasz befogadására és elbírálására, valamint a hatósági eljárás lefolytatására vonatkozó szabályok a www.naih.hu weboldalon találhatók meg. Adatkezelő tájékoztatja továbbá az érintetteket, hogy amennyiben a Hatóság döntésével nem értenének egyet, vagy a Hatóság a panaszukat határidőben nem vizsgálja ki, illetve nem tájékoztatja őket 3 hónapon belül a panaszukkal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről, úgy jogorvoslat érdekében a Hatóság székhelye szerint illetékes bírósághoz (Fővárosi Törvényszék, cím: 1055 Budapest, Markó u. 27., postacím: 1363 Budapest, Pf. 16.) fordulhatnak.

Ha az érintett megítélése szerint – adatainak nem megfelelő kezelésével – az Adatkezelő megsértette az érintett jogait, úgy jogorvoslatért közvetlenül a Fővárosi Törvényszékhez (cím: 1055 Budapest, Markó u. 27., postacím: 1363 Budapest, Pf. 16.) is fordulhat, vagy saját lakóhelye, illetve tartózkodási helye szerint illetékes törvényszék eljárását is kezdeményezheti.

Az illetékes bíróságok elérhetőségeiről az alábbi linken tájékozódhatnak az érintettek: https://birosag.hu/birosag-kereso. Adatkezelő felhívja az érintettek figyelmét arra, hogy a törvényszék előtt a jogi képviselet kötelező, ezért csak megfelelő jogi képviselet igénybevétele mellett tudják igényeiket bírósági úton érvényesíteni.

Abban az esetben, ha az Adatkezelő vagy adatfeldolgozója a hatályos adatvédelmi előírásokat be nem tartva kezelik az adatokat, és ezzel összefügésben az érintettet kár érné, úgy az illetékes bíróság előtt kártérítés, míg nem vagyoni kár elszenvedése esetén sérelemdíj iránti igényt terjeszthet elő az érintett az Adatkezelővel vagy adatfeldolgozójával szemben azzal, hogy az adatfeldolgozó csak akkor felel a kárért, ha nem tartotta be a kifejezetten adatfeldolgozókra vonatkozó jogszabályi előírásokat vagy az Adatkezelő utasításait figyelmen kívül hagyta vagy azokkal ellentétesen járt el.

Az érintett kártérítésre vonatkozó igényét – választása szerint – érvényesítheti az Adatkezelő vagy a jogsértő adatfeldolgozó székhelye szerint, illetve saját lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes bíróság előtt is. Az illetékes bíróságok elérhetőségei az alábbi linkre kattintva találhatók meg: https://birosag.hu/birosag-kereso.

  1. Adatbiztonsági intézkedések

Az Adatkezelő mindent megtesz annak érdekében, hogy az általa kezelt személyes adatok megfelelő szintű biztonságban legyenek. A legmegfelelőbb adatbiztonsági intézkedés kiválasztása az Adatkezelőnél minden esetben egyedileg, a kezelt adatok vonatkozásában fennálló és valószínűsíthető kockázatok figyelembevétele és értékelése alapján történik.

Az adatbiztonság megvalósítása érdekében az Adatkezelő gondoskodik arról, hogy a személyes adatok kezelését lehetővé tevő elektronikus nyilvántartások, programok vonatkozásában az adatkezelés időtartama alatt mindvégig biztosított legyen ezek bizalmas jellege, az adatokat tartalmazó elektronikus nyilvántartások, fájlok rendelkezzenek a szükséges védelemmel, továbbá ellenállók legyenek bármilyen jogosulatlan beavatkozás, támadás ellen, vagy véletlen adatmegsemmisüléssel, adatvesztéssel szemben. Az Adatkezelő garantálja, hogy az adatkezeléshez használt nyilvántartások, programok mind az adatkezelési műveletek elvégzéséhez, mind pedig az érintettek jogainak gyakorlásához, érvényesítéséhez szükséges mértékben rendelkezésre állnak.

Adatkezelő az adatkezelés megkezdése előtt, valamint az adatkezelés teljes időtartama alatt is folyamatosan figyelemmel követi és értékeli a személyes adatok vonatkozásában az adott pillanatban fennálló, valószínűsíthető kockázati tényezőket, különösen azokat a kockázatokat, melyek az Adatkezelő által kezelt adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítésével, módosításával, elvesztésével vagy az adatok jogosulatlan személyek általi megismerésével járhatnak.

  1. Adatvédelmi incidensek kezelése

Adatkezelő felhívja az érintettek figyelmét arra, hogy az általa bevezetett, és a személyes adatok kezelésének teljes folyamata alatt érvényesített adatbiztonsági intézkedések ellenére is előfordulhatnak olyan sajnálatos és nemkívánatos események, melyek a kezelt adatok védelmét, biztonságát sértik, veszélyeztetik (adatvédelmi incidensek).

Ha az Adatkezelő kezelésében lévő személyes adatokat érintő incidens következne be, az Adatkezelő – a GDPR előírásaival összhangban – gondoskodik róla, hogy az incidens haladéktalanul, de legkésőbb annak felfedezésétől számított 72 órán belül bejelentésre kerüljön a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság felé.

Adatkezelő kéri az érintetteket, hogy ne lepődjenek meg, ha adatvédelmi incidenssel kapcsolatos értesítést kapnak az Adatkezelőtől; ilyenkor az Adatkezelő is jogszabályi kötelezettségét teljesíti, ami előírja számára, hogy tájékoztassa az érintetteket azokról az incidensekről, amelyek valószínűsíthetően magas kockázatot jelentenek az érintettek jogaira és szabadságaira nézve. Ilyen magas kockázat különösen, ha az incidens érzékenynek tekintendő adatkört érint (pl. különleges adatok, érintett pénzügyi helyzetére vonatkozó információk, személyiséglopásra vagy az érinttetek társadalmi megítélésére alkalmas adatok). Ebben a levélben bemutatásra fog kerülni az incidens jellege és következményei, valamint a következmények kiküszöbölése és az esetleges káros hatások megszüntetése érdekében az Adatkezelő által már megtett vagy kilátásba helyezett intézkedések.

Az Adatkezelő az esetlegesen bekövetkező adatvédelmi incidensek mielőbbi felderítése és megszüntetése érdekében intézkedési tervet követve jár el. Annak érdekében, hogy az adatkezelés során az esetleges incidensek bekövetkezését minimalizálni tudja, az Adatkezelő folyamatosan figyelemmel követi az adatok kezelését.

Az Adatkezelő a személyes adatokat érintő incidensek bejelentése mellett azokról mindig jegyzőkönyvet vesz fel és külön nyilvántartást vezet, amely dokumentumok tartalmazzák az incidensek leírását, minősítését és az érintettekre gyakorolt hatását, valamint azok mielőbbi megszüntetése és nemkívánatos következményei kiküszöbölése érdekében az Adatkezelő által megtett intézkedéseket is.

Az Adatkezelő gondoskodik arról, hogy mindazon adatfeldolgozók, akik a személyes adatokat ugyancsak jogosultak kezelni, az Adatkezelőhöz hasonlóan az irányadó jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően teljesítsék mind az incidensek bejelentésére, mind pedig azok dokumentálására vonatkozó kötelezettségüket. Ezen túlmenően az Adatkezelő elvárja a vele együttműködő adatkezelőktől is, hogy gondoskodjanak az adatvédelmi incidensek megelőzéséről, illetve azok esetleges bekövetkezése esetén az incidensek kezeléséről.

  1. Adatkezelési tájékoztató módosítása

Az Adatkezelő fenntartja magának a jogot arra, hogy a jelen adatkezelési tájékoztatót egyoldalúan, időbeli korlátozás nélkül módosítsa.

Ha az Adatkezelő ilyen módosítást hajt végre, arról tájékoztatja azokat az érintetteket, akiknek adatait kezeli. A módosításról szóló tájékoztatót az Adatkezelő a Weboldalon teszi közzé – külön figyelemfelhívás mellett –, továbbá a módosításokat magában foglaló adatkezelési tájékoztatót – egységes szerkezetbe foglalva – továbbra is folyamatosan elérhetővé teszi a Weboldalon az érintettek számára.

  1. Alkalmazott jogszabályok

Az Adatkezelő a jelen tájékoztató elkészítésekor valamennyi, az adatkezelési tevékenység végzését illetően irányadó, kötelező előírást, így különösen, de nem kizárólag az alábbi jogszabályok rendelkezéseit vette alapul:

- Európai Parlament és a Tanács 2016/679 rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv] hatályon kívül helyezéséről („általános adatvédelmi rendelet” vagy „GDPR”),

- az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”),

- a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”).

Budapest, 2024. március .....